Az utóbbi napokban határozottan próbáltam rávenni magam, hogy írjak, de aztán valahogy mégis a könyvem mellé keveredtem. Nem arról van szó, hogy nem lehet letenni, csak ha már nincs kedved megmozdulni se, 3 lehetőséged maradt: könyv, tévé, Internet. Tévézni nem is igazán szoktam, mert (ugyebár a 21. század) mindent  meg lehet nézni a számítógépen.  Sőt, nem szeretem, ha egy filmet fél órával megvágnak, akár ha a szép búzamező látképével rövidítik is meg, kösz nem, inkább ugyanazt a filmet nézném.

Aztán ott a net, amit bármikor és bárhol, csak most éppen nem volt kedvem még kattintgatni/pötyögni sem.

Szerencsére eszembe jutott, hogy kössük össze a kellemeset a hasznossal. :)

Emlékeztem, volt a könyvben egy nagyon jó rész, nem mintha csak ez az 1 lett volna, de ez megragadt, talán mert még az elején volt A Csatorna szigetvilágában. A címből is lehet következtetni, mennyire volt élvezetes átrágnom magam rajta. Hoppá, mielőtt elfelejteném, Hugo-tól (Victor) A tenger munkásairól beszélek. :D

Szóval gondoltam, semiképpen se vésszen kárba az olvasással töltött időszak, se nekem, se a világegyetemnek. Megosztom véletek, hogy miért (is) érdemes elolvasni ezt a könyvet.

XX
Homo edax^[24]

Bizonyos idő alatt megváltozik a szigetek alakja. A szigeteket a tenger alkotja. Az anyag örökkévaló, a megjelenési forma nem. A halál örökké gyúr mindent ezen a földön, még a természeti jelenségeket, még a gránitot is. Minden kimegy a formájából, még ami formátlan, az is. A tenger építményei éppen úgy romba dőlnek, mint a többiek.

A tenger keltette őket életre, ő is dönti meg.

Ezerötszáz esztendő alatt, csak az Elba és a Rajna torkolata között, huszonhárom sziget közül hét süllyedt el. Meg lehet őket keresni a tenger fenekén. A tizenharmadik században alkotta meg a tenger a Zuider-tavat, a tizenötödik században elpusztított huszonkét községet és létrehozta Bier-Bosch öblét; az ezerötszázas években pedig elnyelte Torumot és helyébe Dollart öblét rögtönözte. Száz esztendővel ezelőtt a normann sziklafal meredélyén álló Bourg d'Ault előtt még látni lehetett a hullámok alatt az elsüllyedt egykori Bourg d'Ault harangtornyát. Mondják, hogy Écré-Hounál apály idején néha ki lehet venni a nyolcadik században víz alá került druida erdő ma már tenger alatti fáit. Guernesey egykoron össze volt nőve Hermmel, Herm Serkkel, Serk Jerseyvel és Jersey Franciaországgal. Franciaország és Jersey között egy gyermek is átgázolt a tengerszoroson. Amikor Coutances püspöke átkelt, egy köteg rőzsét szórtak a vízbe, hogy a lába ne legyen nedves.

A tenger épít és rombol; az ember pedig segít a tengernek, nem építeni, hanem rombolni.

Az idő vasfogánál is szaporábban jár az ember csákánya. Az ember rágcsáló lény. Uralma alatt minden módosul, elváltozik, hol jobbá, hol rosszabbá. Egyszer torzít, máskor nemesít. A Roland vágta rés nem is olyan mesés, mint amilyennek vélik; az ember mély sebet ejt a természeten. Az isteni alkotáson ott látható az emberi munka okozta arcseb. Úgy látszik, az embernek az a küldetése, hogy elvégezzen bizonyos dolgokat. A teremtést kisajátítja az emberiség számára. Ez a szerepe. Elég merész hozzá, majdnem azt mondhatnók: eléggé istentelen. Az együttműködés néha sértő. A tiszavirág éltű, örökké haldokló ember kikezd a végtelennel. A természet árapályával, az egymáshoz kívánkozó elemekkel, a környező jelenségekkel, a mélységben áradó hatalmas erőkkel az ember szembeállítja a maga ostromzárát. Ő is elmondja a maga ne tovább!-ját. Neki is megvan a maga érdeke, s a világegyetem kénytelen meghajolni előtte. Vagy talán nincs neki magának külön világegyeteme? Azt csinál belőle, amit jónak lát. A világegyetem nyersanyag. Az istenalkotta világ üres vászon az ember számára.

Minden korlátozza az embert, de semmi nem állítja meg. Egy válasza van a korlátra: átlépi. A lehetetlenség határvonala mindinkább hátrahúzódik.

A földtani alakulat, amely a vízözön hagyta sárból nyúlik az örök hóborította csúcsig, az ember számára csak közönséges fal, amelyet átvág és maga mögött hagy. Az ember földszorost hasít ketté, vulkánt fúr át, sziklafalat munkál meg, ércréteget váj ki, hegyet aprózgat. Hajdanában Xerxészért verejtékezett, ma már nem olyan ostoba: önmagáért küszködik. Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak. Az ember az otthonán dolgozik s otthona a föld. Ront, elmozdít, pusztít, ledönt, földig rombol, aláás, aknásít, kivés, feltúr, összetör, porrá zúz, van, amit eltöröl, mást megsemmisít, és rombolva épít. Nem tétovázik akkor sem, ha iszonyú tömkeleg, tömb, akadály kerül az útjába, nem retten meg a tündöklő anyag tekintélyétől, sem a természet fenségétől. Ha közelébe férkőzik a teremtés roppant titkának, meg is ostromolja. Istennek az a megjelenési formája, amely lerombolható, kísértésbe ejti, kalapáccsal a kezében rohamra indul a végtelenség ellen. Eljön tán az idő, amikor lerombolják az Alpokat. Földgolyóbis, hagyd munkálkodni hangyáidat!

A gyerek, amikor összetöri játékát, úgy tesz, mintha annak a lelkét keresné. Az ember is mintha a föld lelkét keresné.

Azért ne túlozzuk el hatalmunkat; bármit tesz is az ember, a teremtés alapjai változatlanok maradnak; az ősanyag egyáltalán nem függ az embertől. Az ember hathat a részletekre, de az egészre nem. És ez így is van rendjén. A mindenség a gondviselés alkotása. A törvények tőlünk függetlenek. Amit mi csinálunk, az nem hatol a felszín alá. Az ember felöltözteti vagy lemezteleníti a földet, az erdőirtás nem más, mint levetkőztetés. De meglassítani a föld forgását tengelye körül, meggyorsítani a földgömb útját pályáján, egyetlen öllel is megtoldani vagy megkurtítani a hétszáztizennyolcezer mérföldes ívet, amelyet a föld naponta leír a nap körül, megváltoztatni a napéjegyenlőségek előnyomulását, megölni egyetlen esőcseppet is: ezt soha nem tudná. Ami felül van, az felül is marad. Az ember megváltoztathatja az éghajlatot, de nem az évszakot. Próbálja meg kilendíteni a holdat a föld körüli pályájából!

Az álmodozó lelkek, köztük nem egy kiválóság, arról álmodtak, hogy visszaállítják a földön az örökös tavaszt. A szélsőséges évszakok, a nyár és a tél úgy keletkeztek, hogy a föld tengelye túlságosan ráhajolt az előbb említett elliptikus pálya síkjára. A két évszaknak a megszüntetéséhez nem kellene más, mint felegyenesíteni a tengelyt. Mi sem egyszerűbb ennél. Bele kell dugni a földsarkba egy rudat, amely leér a gömb közepéig, rákötözni egy láncot, keresni kell hozzá valahol a földön kívül egy helyet, ahonnan meg lehet húzni, szerezni kell tízmilliárd fogatot, mindegyikben tízmilliárd lóval, meg kell rántani, a tengely felegyenesedik, s máris itt a tavasz. Amint látható, igazán nem nagy dolog.

Máshol keressük az édenkertet. A tavasz jó dolog; a szabadság és az igazság még többet ér. Az éden a lelkiekben van, nem az anyagban.

Az pedig, hogy szabadok, igazéletűek legyünk, csak tőlünk függ.

A derű a szívben lakozik. Örök tavaszunk is bensőnkben él.