BAck To Life!

 2009.12.24. 20:11

Azaz, ha ha haa ismét itt vagyok, az akinek a typoitól nem lehet érteni a szöveget, aki a mondat első betűje helyett az első kettőt írha naggyal, és igazándiból képtelen moderálni magát, amit jobb, ha a többiek sem tesznek meg. Dot.

Szóval, igen vicces, én is újjászületek december 24.-én, mint a világban több millió ember által gyakorolt vallásban állítot szent gyermek, aki ugyan a hagyományokhoz híven ma, azaz az esti órákban jön világra, mégis egy kis, 10milló lakosú, önön kakijában tengődő, és így is boldog(?) ország lakosainak hite (legalábbis a 6 éves gyerekekkel bezáróan) szerint a Jézuska hozza a karácsonyfa alá (ami ugye északi szokás, de nem, az is magyar) azt a temérdek, többtonnányi ajándékot.

Ennél még az is jobb, hogy az angolszász Amerikában, Angliában, Ausztráliában illetve Új-Zélandon egy 150 kilós kövér pasi viszi ki mindenkinek az amúgy kéménynélküli házakba a meglepetést.

Nadeviszont (hogy a magyartanároknak is meglégyen az ájándík), most befogom nagy szám, és inkább megosztok valami olyantot, ami illik ehhez az ünnephez, vagy legalábbis okoz egy vidám 2 percet, mert a család amúgyis a legjobban karácsonykor veszik össze, hiszen ez a szeretet ünnepe. Szóval, ha a veszekedés szépnapjának hívnánk, béke lenne a minden házban? IGazándiból minden egyéb 364 napot alapból így hívunk, és nem jött be.

De most jöjjön az áhított videó! MErt a japánok is tudnak valamit.

 

Peace to y'all! =)

Címkék: gondolatok hellókarácsony én írtam hee

Első feriblog(Y)

 2009.12.07. 21:56

Nos, amint látjátok én is felkerültem olyan nagynevű alkotók közé, mint pl. Jé vagy Ká. Mivel ez az első bejegyzésem lesz próbálom nem elüldözni első a rengeteg sok olvasónkat, egyszóval moderálom magam. Ebben a pillanatban épp M...val aknakeresőzöm, pasziánszozom, kővarázslózom. K*rva jó unaloműző. :D Háh.  Győztem.(Y)

NAAAA miért ugrott enter után ekkorát. deszaaaar:D nemtom amúgy Káék, hogy a rákba tudnak írni folyamatosan. Na jó nekem van néha olyan, hogy rámjön az agymenés (csakhogy bence szavaival éljek) , szal nemtom, lehet hülye ötlet volt a blogolás. Tegnap mikor megkértem Ká-t hogy írhassak, kajak tele voltam ihlettel, de k*rvára elfelejtettem mindent. Na mindegy. Majd talán holnap. Ja nem. Mert tánc van . Tököm tele van már a szalagavatóval. Hála istennek ezen a héten vége.

Na , ez a gyogyós Ká felrakta félkészen, pedig még ugy terveztem hogy 6-7 oldalt irok hozzá. De ha nem hát nem. Mindenesetre egy részlet M...ból:

Feriiii                     üzenete (22:00):
*bazz
                 Feriiii                     üzenete (22:00):
*kővarázslóztam kával
                 Feriiii                     üzenete (22:01):
*és 9ezerig megse állt...
                 Feriiii                     üzenete (22:01):
*én csak 5ezereig tudtam menni:D
M... üzenete (22:01):
*kocka ?
M... üzenete (22:01):
*:D
M... üzenete (22:01):
*vagy csak szerencsés
M... üzenete (22:01):
*én bealszom azon a szar játékon:D
                 Feriiii                     üzenete (22:01):
*:D
M... üzenete (22:01):
*inkább a fütyimmel játszok
 

Nos, khm: Hát ennyit M...ról. Mindig is tudtunk rejtett abberációiról, lsd http://blog.puruttya.hu

Nade erről nembeszélünk. Majd máskor. Talán. Mára ennyit. Alvás . Neked is javaslom Ká ahelyett hogy az én írásom cenzúrázod!! Nincs rá szükség(A)

Bye

Címkék: blog

Evolúció

 2009.12.06. 17:28

 

Tudom, hogy már megint ezerrel le vagyunk maradva, de már csak azért is, legyen itt is kint.

A Vintage Queeneket száműzném a Földfelszínről, viszont a Mountain Maneket nagyonis karmolom.

Akkor az nem menő, ha az ember ez alapján sehogyse címkézhető fel?

Hipsztertetkó? Nemár.

(Normális mérethez ide katt.)

Címkék: cool hétköznapi pikcsörz érdekfeszítő tudjaahalál magvas ződség

Szalagavatóláz menő-e?

 2009.12.06. 16:57

Nem túlzás ez? Nem!

Címkék: blog pikcsörz fashion&gossip

My heart goes like:
Bomp-a-bomp-a-bomp-a-bomp-a-bomp-a-bomp-a-bomp!

 

Címkék: zene füleidnek

Stílus

 2009.11.03. 20:23

Ezt ti láttátok már? Moog Ádámot első 10-be vártam volna. Ja és van pár au.

Nézzük tehát, ki Magyarország 30 legstílusosabb férfija a Ti szavazataitok alapján:

1. Godena-Juhász Attila (USE)
2. Tóth András (USE)
3. Fogarasi László (Yonderboi)
4. Éder Krisztián (SP)
5. Kiss Tibi (Je Suis Belle)
6. Nagy Ervin
7. Sebestyén Balázs
8. Csányi Sándor
9. Steiner Kristóf
10. Alföldi Róbert
11. Kamarás Iván
12. Kovács Ákos
13. Bajor Ádám (The Moog)
14. Kulka János
15. Tilla Attila


16. Fenyő Iván
17. Kinter Oszkár
18. Zentai Márk
19. Talmácsi Gábor
20. Ernyei Béla
21. Linczényi Márk (The Kolin)
22. Kautzky Armand
23. Király Viktor
24. Novák Péter
25. Schuster Richárd
26. Kovács Lehel
27. Árpa Attila
28. Fabricius Gábor
29. Váczi Gergő
30. Bochkor Gábor

Innen

Címkék: agyhalál fashion&gossip

jó reggelt Dandy Warhols

 2009.11.03. 20:15

Ezt most azért, mert mindjárt bealszom.

Jó reggelt öröm! Jó reggelt kegyelem!

 

Címkék: zene füleidnek

GG S03!

 2009.09.01. 21:41

Gossip girl 3. évad premier szeptember 14-én: Ki nem várja? Bármennyire is guilty pleasure a sorozat, mi nézzük, tehát 2 hét múlva lelkesen meredünk majd a képernyőre, ugye B?

Addig is, hogy teljes mértékben rákészüljünk, álljon itt néhány kép a nyári forgatásról.

+: Nate új frizurája csak szerintem dob rajta jó pár évet? Pozitív értelemben persze :)

Címkék: sorozat :) style pikcsörz fashion&gossip

The xx - Basic Space

 2009.09.01. 20:41

Ezen a felettébb szomorú napon csakis ilyen agyolvasztóan melankólikusan depressziós számot küldhet az ember lánya. Meg hát persze most muszáj is ezt, mert akkora nagy a buzz a banda körül, hogy csak na. (Nehogymár én is lemaradjak valamiről.)

Az albumról meg később.

 

Címkék: zene füleidnek

Skins!

 2009.08.30. 02:58

Skins 3. évad darát ülök, és meg kell mondjam, hogy még mindig ez a legjobb zenei válogatással rendelkező sorozat, amit valaha láttam. A legjobb benne, hogy abszolút nem mainstream, és annyira illik a szereplőkhöz, jelenetekhez, hogy durván hangulatteremtő tud lenni.

 

Címkék: zene sorozat cool nice füleidnek

süti beállítások módosítása